Ejtőernyősbázis – Halásztelek (II.)

2011. május 2. hétfő
Szerző:

Előző írásomban az ejtőernyősök klasszikus fajtájával foglalkoztam. Most kicsit bővítem a kört. Ide azok tartoznak, akiket nem kizárólagosan a politikai együvé tartozás köt össze. Természetesen ez is fennállhat, de ez irányú nyomozással nem foglalkoztam és nem is kívánok foglalkozni, bár némely esetben ez nyilvánvaló.

Menjünk kicsit vissza az időben, mondjuk 2006 elejére. Nézzük meg, hogy a Polgármesteri Hivatal vezető munkatársait, milyen személyes kapcsolat fűzi, a nekik megélhetési lehetőséget biztosító településhez, azaz Halásztelekhez?

Polgármester: Stoffán Antal, Halásztelken él.

Jegyző: Baloghné dr. Nagy Edit, nem lakik Halásztelken.

Gazdasági irodavezető: Bombiczné Horváth Éva, Halásztelken él.

Műszaki irodavezető: Horváth Gyula, Halásztelken él.

HATE vezető: Mosbontner Gábor, Halásztelken él.

Összefoglalva: 5-ből 4 Halásztelken lakik!

 Hogy néz ez ki manapság, azaz 2011 májusában?

Polgármester: Szentgyörgyi József, nem lakik Halásztelken.

Jegyző: Baloghné dr. Nagy Edit, nem lakik Halásztelken.

Adó-és pénzügyi irodavezető: Horváth Attila, nem lakik Halásztelken.

Igazgatási irodavezető: Jordánné Besenyei Mária, nem lakik Halásztelken.

Műszaki irodavezető: Tóth Viktor, nem lakik Halásztelken.

HATE vezető: Acélvári Attila, nem lakik Halásztelken.

Összefoglalva: 6-ból 6, azaz senki sem él Halásztelken!

Miért probléma ez? Először: Furcsa állapot, hogy egy majd tízezres városban egyik posztra sem lehetett helyi lakost találni? Vagy a kiválasztás szempontjai között ez nem is szerepelt? Másodszor: Hogyan tudja valaki egy település gondjait átérezni, ha reggel valahonnan megérkezik munkahelyére, majd a munkaidő leteltével távozik valamelyik más településre?

Hogyan tud kapni személyes élményeket arról, hogy este és hétvégeken mennyire kiüresedik Halásztelek. Gyakorlatilag az élet meghal. Kinek jó, hogy településünk gyakorlatilag egy alvóváros! A fiatalságnak sok éves ígérgetések után sincs helyük? Ezen bizony, akár egy százmillióért épített játszótér sem segít! Mi van ha éjszaka valami nagy baj történik! Isten ne adja! S, ilyenkor ne tessék arra hivatkozni, hogy az alpolgármester itt van! Ne feledjük, Ő „csak” társadalmi megbízatású, ki tudja miféle hatáskörrel?

Emlékezzünk a múltkori esetre, amikor hosszú időre megszűnt a gázszolgáltatás. Az emberek, különösen az idősek álltak tanácstalanul, hogy most mi lesz, hogy kell visszakapcsolni a gázt? Nem volt senki, akinek eszébe jutott volna például, hogy az ÁMK hangosbeszélős kocsiját be kéne vetni? Június elején megint gázszünet lesz! Van-e gondolkodás arról, hogy, célszerű lenne ezzel kapcsolatban minden háztartásba szórólapot juttatni,

Csak apró példák, hogy milyen az, amikor egy városnak –majd tízezer ember- nincs igazi „gazdája”, aki saját bőrén érezné a problémákat, kinek nem csak „térkép e táj”!

Sipos Tibor

Kapcsolódó cikkek

Tags: , , ,

33 Responses to Ejtőernyősbázis – Halásztelek (II.)

  1. Néma Levente on 2011. május 3. kedd at 09:08

    Ha mindenki ott dolgozna ahol lakik, akkor mi lenne ezzel az országgal? Az emberek többsége nem a lakóhelyén dolgozik! Hogy a határon túli magyarok szavazati jogáról ne is beszéljek! Szerintem ez álprobléma fejtegetés, mert ha lenne jobb szakember a posztokra, akkor miért nem nevezi meg őket is? Ez az ejtőernyős hasonlat úgy gondolom, hogy a régi demagóg időket idézi belevonva a politikai harcokat is személyeskedő kijelentéseibe.
    Kedves Sipos Tibor úr! Személy szerint én sokkal többet, korrektebb posztokat várok el öntől! Ez a kicsinyes, sértődöttségre utaló piszkálódás eddig nem illett önhöz!

  2. Sudár Patrícia on 2011. május 3. kedd at 14:47

    Alvó város? Itt nincsenek iskolák, óvodák, vagy ott is egész nap alszanak a gyerekek?
    Az óvodában valószínűleg aludnának, ha nem műrepülgetne itt egy kócsag, és átéreznék a helyi hatalom posztolói, meg a képviselők, akiknek a – hovatartozásáról most nem esett szó- , hogy illene végre megvédeni a város lakosságát. Az itt élők nem alkalmasak ezekre a posztokra? Ide is lehet őket költöztetni és máris lenne célja a hatékonyabb munkálkodásnak, ahogy Sipos Tibor is érzi. Talán a valódi kötődés hiánya akadályozza a város “fejlődését” és nem a szakmaiatlanság… :) Helyi ügyeket helyi szinten, de pártállamban az nem megy…
    Nem is értem az aggódást, hiszen minden úgy is úgy alakul, ahogy a képviselőtestület, meg mindenféle bizottság diktálja, de nem is úgy ahogy mi lakosok kérjük, most már évek óta, csendes övezetet és jogszerűséget…please.

  3. Néma Levente on 2011. május 3. kedd at 15:10

    Akkor ugye kedves Patrícia számon kérhetőek a Parlamentben nem budapesti illetőségű honatyáink is, valamint az egész világon máshol dolgozók (lakhelyüket illetően)! Viktor – Felcsút, Kövér – Szigetszentmiklós, Lázár – Hódmezővásárhely, stb.Biztos, hogy vannak alkalmas emberek sokmindenre, de lehet mondani, hogy hozott anyagból dolgozunk, ha nincs só, akkor sótlan a leves. Mindenkit lehet szídni, de nem azért, mert nem a munkahelyén lakik! Ez egy mondvacsinált indok! Erre kár is szót vesztegetni! A Nép választott, eszi, nem eszi, ez van akár teccik, akár nem!
    Ha igaza lenne S.Tibornak, akkor az alkotmányba ütköző lenne! Indulati posztnak tartom, személyeskedőnek.A demokrácia nem a gyors megoldások táptalaja.Sajna!

  4. Joe bácsi on 2011. május 4. szerda at 08:20

    Tisztelt Levente!
    Az Ön hozzászólása szerint Felcsút, Szigetszentmiklós és Hódmezővásárhely már nem tartozik MAGYARORSZÁGHOZ! Budapestet vezető Főpolgármester (Tarlós úr) nem “bejárós vagy ingázós” vezető!

  5. Néma Levente on 2011. május 4. szerda at 09:00

    Joe bácsi!
    El kellene olvasni talán az egész cikket és a kommenteket, hogy világossá váljon a lényeg! Sipos úr szerint : aki nem helybéli, az nem is végezhet jó munkát! Hát ez az amit nem lehet elfogadni, erről szól a polémia!

  6. Némó Kapitány on 2011. május 4. szerda at 12:13

    Kedves Néma Levente!
    Egyet kell érteni Sipos Tibor úr azon véleményével, hogy aki nem az adott településen lakik, nem tudja úgy képviselni a helyi problémákat. Ez az adott Önkormányzati területen dolgozókra vonatkozik.
    Nem tévesztendő össze, más területen dolgozóval. Hiszen egy lakatos, villanyszerelő stb. ugyanazt a feladatot látja. De minden településnek, meg vannak a saját problémái, sajátosságai. Aki az adott településen él, csak az tudja átlátni, átérezni a helyiek problémáját, csak az tudja megfelelően, elvárhatóan, képviselni választóikat.
    Nincs ebbe semmi sértődöttség, piszkálódás! Véleménye még lehet Mindenkinek!

  7. erika on 2011. május 4. szerda at 12:21

    Kedves Néma Levente!
    Úgy érzem tudatosan viszed félre a témát. A cikkben egy szó sincs szakmai kritikáról. Csupán arról, hogy egyetlen helyben lakó vezetőnk sincs! A sértődöttségre utalást pedig egyáltalán nem értem.

  8. Vári Julianna on 2011. május 4. szerda at 12:24

    A cikkről kb ilyenek jutnak eszembe, hogy savanyú a szőlő, meg a kákán is csomót keres, vagy nem látja a fától az erdőt, netán demagóg duma. De! Kedves Tibor! Tudna esetleg jót is mondani Szentgyörgyi Józsefről? Csak 5 dolgot, nem többet! Nos?
    Én sem ott lakom, ahol születtem, vagy ahol dolgozom, mert Halásztelekre jöttem férjhez, de ettől még megbízható jó munkaerőnek tartanak pl a munkahelymen.
    Nem mellesleg ez a szórólapos értesítés olyan mint a nyuszika meg a sapkája esete. Ha küldenek az a baj, hú azta pénzpocsékolást, más olcsó formája is van a tájékoztatásnak, ha nem küldenek az a baj, szegény lakosság honnan fog értesülni. Kb két hónapja kint van a polg hivatal kapuján, no meg ha jól emlékszem, olvastam is már valahol.
    Üdv.:V.J.

  9. Némó Kapitány on 2011. május 4. szerda at 13:00

    Azért nem tud Sipos Úr 5 legjobb dolgot felsorolni, mivel nincs. A Város évekre eladósodott, további fejlődésre nincs lehetősége! Netán ezért kellene dicsérni a Polgármestert és az előző ciklus többségben volt képviselőit?

  10. Néma Levente on 2011. május 4. szerda at 14:58

    Némó Kapitány!
    Ha figyelmesen olvasod a posztot, akkor rájössz, hogy S.T. általánosít, és nem csak egy emberről ír! Erre mondom én azt – mert nekem is lehet véleményem – hogy ez így nem helyes. Az a végkövetkeztetés hamis, hogy csak a helyi lakos tudja a helyi érdekeket megvalósítani, képviselni! Ezt kifogásolom, hogy miért, azt már előzőleg leírtam.

  11. bendegúz on 2011. május 4. szerda at 15:44

    Csak egyetlen icinke-picinke kérdés:
    Amikor meg lettek választva hol laktak?!

  12. erika on 2011. május 4. szerda at 19:11

    Önkormányzati alkalmazottakról van szó. Őket senki sem választotta.

  13. Béla on 2011. május 4. szerda at 19:37

    Haha! Látták már, hogy sikeres polgink másik munkahelyén (egyetem) sem teljesít megfelelően a saját hallgatói szerint?
    http://markmyprofessor.com/tanar/adatlap/9205.html?p=1#rates

  14. bendegúz on 2011. május 4. szerda at 19:42

    erika!
    Őket csak az választotta és alkalmazza akiket a zemberek választottak?!

  15. Némó Kapitány on 2011. május 5. csütörtök at 09:35

    Kedves Bendegúz!
    Amikor megváloasztotta, már aki rájuk szavazott, már akkor sem laktak Halásztelken! Polgármester Ősei itt laktak, de Ő az óta a II. kerületben él. Onnan miként tudja ellátni lelkiismeretesen feladatát. Igaz, önkormányzati luxusautóval nem probléma a napi bejárása, ha egyáltalán minden bent van? Jól megy Halászteleknek, hogy luxusautó, önkormányzati pénzen üzemanyag biztosítása. Így járt kampányolni is, amikor még országgyűlési képviselői tisztségről álmodozott. Még valaki mondja, hogy Halásztelek szegény város! Jól megy nekünk! Nem? Gondolom a másodállásába a hivatali gépkocsit, használja. Miért nem saját a gépkocsiját használja, kap tisztességes fizetést. Az önkormányzati kisbuszt, pedig hivatali használatra. Nagyon sok szerény, hasonló költségvetéssel gazdálkodó Polgármester nem terheli hivatalát. A testület miért nem tesz már valamit?
    Polgármesteri, képviselői tisztségeket ismétlem, nem lehet teljes értékűen, lelkiismeretesen ellátni, aki nap, mint nap nem él abban a közösségben. Nem tévesztendő össze un. “civil” foglalkozásokkal.

  16. Némó Kapitány on 2011. május 5. csütörtök at 09:36

    Kedves Néma Levente!
    Sipos Úr szerintem elég egyértelműen fogalmazott, ami az Önkormányzati dolgozókat illeti. Név szerint sorolta fel. Nyílván, mivel Polgármesterünk baloldali – MSZP – összegyűjti az Ő almából valókat. Nem számít, hogy nem él, nem lakik Halásztelken, hiszen Ő sem él köztünk nap, mint nap.

  17. Néma Levente on 2011. május 5. csütörtök at 14:05

    Kedves Némó Kapitány!
    Hány polgármester ül a Parlamentben nap-mint-nap? Ők hogyan látják el pl. Debrecen nagyváros ügyeit? Én erről írtam. Egyenlő mércével kell mérni!

  18. bendegúz on 2011. május 5. csütörtök at 14:51

    Kedves Néma Kapitány!
    Fentebb erikával már megállapítottuk, hogy nem az önkormányzati választott képviselőkről, hanem az önkormányzatba választott képviselők által választott és alkalmazott önkormányzati tisztségviselőkről van szó!
    “Nem tévesztendő össze un. “civil” foglalkozásokkal” amint Te is megállapítod!!!
    Lám, milyen egyszerűen bonyolult!

  19. Némó Kapitány on 2011. május 5. csütörtök at 16:02

    Kedves Bendegúz!
    Igen, egyszerűen bonyolult!
    Azért örülök, hogy hasonló a véleményünk!
    További szép Napot!

  20. Néma Levente on 2011. május 5. csütörtök at 18:49

    Pardon!
    Ugye azt senki sem gondolja, hogy a fent nevezetteknek a munkáltatója nem a jegyző!!!!!!!! ÖTV.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Meg kellene talán ismerni!

  21. bendegúz on 2011. május 6. péntek at 15:10

    Néma Levente!
    Ne keverd a munkaadót a munkáltatóval!
    Esetleg a devianciát az evidenciával!

  22. Néma Levente on 2011. május 6. péntek at 15:58

    Munkaadó- munkáltató. Bendegúz! Te melyikre voksolsz? Utána értekezhetünk!

  23. bendegúz on 2011. május 6. péntek at 16:56

    Néma Levente!
    Ha jól desztillálom a zönkormányzat a munkaadó, a jegyző pedig a zalkalmazottak munkáltatója a munkaadó megbízásából!
    Személy szerint a munkaadóra voksolhattunk!!!

  24. Néma Levente on 2011. május 7. szombat at 12:13

    Pedzegeted………

  25. bendegúz on 2011. május 7. szombat at 14:33

    Néma Levente!
    Nem volt az a foxi-maxi olyan rossz!!! :-)

  26. antibolsi on 2011. május 7. szombat at 16:27

    Akkor húzzatok végre el Észak- Koreába! Ott még vevők erre a szövegre.

  27. öreg demokrata on 2011. május 7. szombat at 20:16

    Munkaadó és munkáltató. Mi a különbség okos tojások!

  28. bendegúz on 2011. május 8. vasárnap at 07:03

    öreg demokrata!
    Csak annyi a difi mint a teniszpálya és a pénisztája között!!! :-)

  29. bendegúz on 2011. május 8. vasárnap at 07:08

    antibolsi!
    Minek húzzunk el! Húzasd Magad mással, ne velünk!
    Pár év és utolérjük őket, itt helyben! A birkatürelem végtelen, sőt csodákra sem képes!

  30. K.Ádám on 2011. május 8. vasárnap at 18:39

    Tisztelt Némó Kapitány!

    ” Jól megy Halászteleknek, hogy luxusautó, önkormányzati pénzen üzemanyag biztosítása… …Még valaki mondja, hogy Halásztelek szegény város! ”

    Van valahol Magyarországon egy város, ahol az önkormányzat által (VAGYIS AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL!!) működik egy polgárőrség, aminek van egy szolgálati szgk-ja.Nem tudom mennyire köztudott a dolog de bizony ez a bizonyos autó bizony néha taxiként működik, elég egyedi tarifákkal (helybe 500, közeli településekre 1000HUF).
    Ezt ugye bármelyik taxis társaság megirigyelhetné…(0% befektetés, 100% haszon)
    De hát az ember álljon több lábon nemde?
    Van, hogy ezt a bizonyos autót néha napján megpakolják bizonyos építőipari szerszámokkal… (hát persze hogy nem fusizni használják az autót, bizonyára a nyugdíjas Erzsi néninél végeznek önkéntes munkát)

    És hidd el, jó pár helyen így mennek a dolgok.Ez csak egy hely a sok “pénzkitalicskázós” közül…

  31. erika 18 on 2011. május 8. vasárnap at 23:14

    Hogy lehet egy emberben ennyi gyűlölet, ennyi rosszindulat, ennyi negatív érzelem? Volt neked apád és anyád? A szavaid alapján úgy tűnik, eldobtak maguktól kiskorodban, attól gonoszodtál így meg. De mondd, hogy bírsz ilyen rosszindulattal a szívedben élni? Jó ez így neked? Biztos utálhatnak a munkahelyeden, mert ilyen rosszakaratú emberrel nehéz lehet együtt dolgozni.”
    Ádám te gonosz

  32. bendegúz on 2011. május 9. hétfő at 06:10

    K. Ádám!
    Egy város?!
    Megnyugszik a kedves beteg!
    NEM EGY, MIND!!! :-)

  33. Némó Kapitány on 2011. május 9. hétfő at 08:38

    Kedves K. Ádám!
    Hogy jön ide a Polgárőrség? Ki feszegette a Polgárőrség autóját? Pontosan tudjuk, hogy a Polgárőrség igen, saját pénzén tesz eleget a lakosság szolgálatáért. Én a T. Polgármester Mercédesz kis buszáról beszélek! Mikor tudnák társadalmi célra, közszolgálati munkára használni, amikor a Polgármester a hétfőtől-vasárnapig használja, főleg, amikor be sem jár a Hivatalba. Elmennek a II. kerületbe, ahol lakik, vagy ahol éppen tartózkodik, elhozzák, majd a munka befejeztével visszaviszik? A 13. országgyűlési választókörzetbe, ezzel járt kampányolni. A Város tulajdonát, pénzét használta saját karrierjének és pártjának – MSZP – céljaira. Miről beszélünk? Az előző testület elnézte, mivel többségben voltak, de hogy a jelenlegi sem tesz ez ellen? Azért ez már sok. Hagyni herdálni az amúgy is nehéz helyzetben lévő, adóssággal teli – mely a Polgármesternek és az előző testületnek köszönhetünk – Önkormányzatunkat. Elgondolkodtató?

Archívum

Szavazás

Ön szerint, a gerincút átadásával, javul-e térségünk közlekedési helyzete?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Plugin from the creators of Brindes Personalizados :: More at Plulz Wordpress Plugins