December 6-án a polgárőrség Mikulás napi látogatással kedveskedett a halásztelki óvodásoknak. Délelőtt látogatták meg a négy halásztelki ovit, és az apróságoknak egy-egy csoki-mikulást ajándékoztak. A polgárőröket elkísérte az önkormányzat gyermekjóléti és családsegítő szolgálatának vezetője. A gyerekek öröme mindennél többet ér – mondta el az „akciót” szervező polgárőr vezető.
A halásztelki közterület-felügyelő szervezte a következő, követésre méltó akciót: Kis Gábor felügyelő és két körzeti megbízott rendőrünk „zord” arckifejezéssel állította meg a lámpa nélkül kerékpározókat. Büntetés helyett alkalmi kommandónk – Mikulásnapra hivatkozva – láthatósági mellénnyel és egy – a láthatóságra – figyelmeztető szórólappal ajándékozták meg a „láthatatlan” kerékpárosokat. Az először ijedt bringások boldogan öltötték fel a mellényeket, azt ígérve – mindig felveszik, ha a drótszamárra pattannak. A támogatást köszönjük az Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának!
December 7-én éjszaka a Szigetszentmiklósi Kapitányság kért polgárőri segítségét, egy körözött személy tartózkodási helyének felkutatásában. A polgárőr helyismeretének köszönhetően sikerült a körözött személyt megtalálni, aki ellen csoportos garázdaság, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt rendeltek el körözést. A körözött személyt a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították.



