Éjszakai vizsga után zuhant le a géppel a Duna mellett

2010. december 9. csütörtök
Szerző:

 

A roncsok

TÖKÖL – Tapasztalatlanság, gyakorlatlanság és hirtelen megváltozó időjárás – ez a három együtt okozhatta egy kalocsai pilóta halálát! Információink szerint pánikba eshetett annak a Cessna–152-esnek a pilótája, aki szerda délután fél négy körül a tököli repülőtérről való felszállás közben lezuhant. A Blikk úgy tudja, a fiatalember korábban mindössze 80 órát repült pilótaként, annyira friss a légiforgalmi jogosítványa, az éjszakai repülésre pedig éppen a baleset előtti napon, azaz kedden tette le a szakszolgálati vizsgát.

Mint ahogy azt megtudtuk, a szerencsétlenség percekkel a felszállás után történt. A pilótát váratlanul érhette a hirtelen megváltozó időjárás, a „leszakadó” köd, és mintegy 100 méteres magasságban elvesztette tájékozódási képességét.

A Cessna–152-es kisgép – feltételezések szerint hibás manővert követően – csapódott be a földbe, egy erdős-ligetes területen mintegy 10 méterre a Nagy-Duna partjától. A gép üzemanyagtartálya nem sérült meg, így sem robbanás, sem tűz nem volt. A fedélzeten csupán a pilóta tartózkodott. Ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette.

Halálhírét Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője megerősítette.

- Az áldozat egy férfi, személyazonosságának megállapítása folyamatban van – mondta el kérdésünkre a szóvivő.

A baleset okait a Nemzeti Közlekedési Hatóság is vizsgálja.

- A vizsgálat folyamatban van, amelyről annak lezárulta után tudunk nyilatkozni – közölte Szabó Alíz kommunikációs referens. A Cessna– 152-es kisrepülőről annyit sikerült megtudnunk, hogy korábban az őcsényi Magyar Repülőakadémia Légiszolgáltató Kft. tulajdonában állt, a nyár folyamán azonban eladták egy Kalocsára bejegyzett cégnek.

A pilóta szerdán éppen haza, Kalocsára indult volna, amikor bekövetkezett a tragédia.

K. P.–Sz. L.

Blikk.hu

Kapcsolódó cikkek

Tags: , , ,

2 Responses to Éjszakai vizsga után zuhant le a géppel a Duna mellett

  1. Szabó Sándor on 2010. december 9. csütörtök at 16:54
  2. karesz on 2010. december 9. csütörtök at 17:25

    Tanulságos olvasmány !

Archívum

Szavazás

Ön szerint, a gerincút átadásával, javul-e térségünk közlekedési helyzete?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Plugin from the creators of Brindes Personalizados :: More at Plulz Wordpress Plugins