Önkormányzatok és civilek fordultak november 27-én az országgyűlési képviselőkhöz, hogy megakadályozzák az 1995. évi Légiközlekedési törvény módosítását. Tették ezt azért, mert egy újabb, olyan törvényjavaslat módosítás pörgött át rövid idő alatt az államapparátuson, melynek létrejöttével újabb repterek létesülhetnek meggondolatlanul és több ezer magyar állampolgár eshet áldozatul a reptérlétesítésekkel járó környezeti és természeti károknak.
A most napirenden levő módosításnak két olyan pontjára hívták fel a civilek a figyelmet, amelyek különösen aggasztóak és negatív következményekkel járhatnak, miközben úgy tűnik, elkerülték a bizottságok és a plénum vitáiban résztvevő törvényalkotók figyelmét:
- A repülőtér létesítése, illetve nemzetközi repülőtérré való átminősítése kormányhatáskör helyett miniszteri hatáskörbe kerül.
- A repülőtér létesítéséhez az érintett önkormányzatok egyetértési (és egyet nem értési) jogát a módosítás elveszi, a törvény szövege szerint csupán véleményezési joguk marad.
A civilek véleménye szerint minden repülés és repülőtér olyan komplexen, erőteljesen és nagy kiterjedésben érinti a környezetében élő embereket (min. 100 000 – 200 000 fő), hogy annak létesítését, további sorsát szakmaiságra, vagy EU-ra való hivatkozással se lehet egy egyoldalú szemléletet, értéket, érdekeltséget megtestesítő minisztériumra bízni.
Teljesen egyértelmű, hogy egy kormányban, ahol több „szem” van, (pl. környezetvédelmi, egészségügyi, kulturális, oktatási, területfejlesztési, szociális miniszter), az többet is lát, tehát több szempontra, értékre, érdekre figyelve helyesebben, árnyaltabban dönthet, mint egy közlekedési, vagy gazdasági miniszter.
Ráadásul a mindenkori kormányok felelősek a választott képviselőkből álló országgyűlésnek, azaz választóiktól, politikai választásoktól függenek, tehát inkább meghallják az érintett lakosság hangját pl. egy repülőtér létesítésével szemben, és ezért egy szakminiszternél jobban kénytelenek figyelembe is venni az emberek tömegeinek az érdekeit.
(2008-ban, a tököli leszállóhelyen folyó repülés megszüntetése érdekében, a térség 5000 lakosának aláírásával ezért fordultak pl. a helyiek petíciójukkal a kormányhoz és nem a közlekedési miniszterhez.)
A másik igen aggályos módosítás az, hogy a szavazásra előterjesztett változatban minden reptérváltozatra elvették az érintett önkormányzatoktól a reptér létesítéséhez szükséges egyetértésük jogát, (azaz a vétó jogát), és azt puszta véleményezési joggá degradálták. Ez, a kritikusok véleménye szerint olyan súlyosan sérti a lakosság érdekeit, jogait, az őket képviselő önkormányzatok eddig meglévő jogait, az önkormányzati törvényt, az önkormányzatiság elvét, hogy alkotmányossági aggályokat is felvet.
Amit az önkormányzati jogok tekintetében a civilek és önkormányzatok kérnek, az annyira nem ördögtől való és annyira nem újdonság, hogy mind a régi törvény, mind maga a közlekedési minisztérium mostani, eredeti, hivatalos előterjesztése is ezt tartalmazta (amely ma is fenn van a honlapján)! Csak aztán valamiért ez az önkormányzati jogosultság a tárcaközi egyeztetés során „elveszett”, átalakult a benyújtott és elfogadásra ajánlott törvényjavaslatban.
És most nézzük, hogyan alakultak a tegnapi szavazás eredményei? Hiába kérték a civil szervezetek Varju Lászlót, hiába küldtek levelet a civil szervezetek és több település polgármesterének aláírásával a Parlamentbe, hiába hagytak üzenetet egyes parlamenti képviselők, így Varju László titkárságán is a levelet aláírók képviseletében, a Parlament megszavazta a légügyi törvény módosítását. Az adatokat az alábbi táblázat tartalmazza. Az elemzést az olvasókra bízzuk!
|
Szavazásra bocsátott indítványok |
||||||
|
Iromány |
Biz.aj. |
Pont |
Cím |
Benyújtók |
Szavazás oka |
Képviselő |
|
|
|
A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról |
kormány(közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) |
az önálló indítvány elfogadása |
||
|
Szavazatok képviselőcsoportok szerint |
|||||||||||||
|
Frakció |
Igen |
Nem |
Tart. |
Ig.táv. |
Távol |
Össz. |
Döntés |
Frakció elleni szavazat |
|||||
|
MSZP |
98% |
0 |
0% |
0 |
0% |
0 |
0% |
2% |
Támogatja |
0 |
|||
|
Fidesz |
47% |
36% |
14% |
0 |
0% |
3% |
Ellenzi |
66 |
|||||
|
KDNP |
35% |
35% |
26% |
0 |
0% |
4% |
Ellenzi |
8 |
|||||
|
SZDSZ |
84% |
11% |
5% |
0 |
0% |
0 |
0% |
Támogatja |
3 |
||||
|
független |
93% |
0 |
0% |
7% |
0 |
0% |
0 |
0% |
Támogatja |
1 |
|||
|
Összesen |
75% |
16% |
7% |
0 |
0% |
2% |
384 |
|
|
||||
Ami azért az egyénekre lebontott szavazatokból kiderül: az előnytelen változásra igent mondott: az elvileg mi „képviselőnk”, Kuncze Gábor, valamint az ide is kötődő Varju László, Avarkeszi Dezső és Podolák György. Utóbbiak itt is az MSZP-t képviselték a lakosság helyett!
Ha a másik oldal térségünkhöz kapcsolódó fideszes képviselőit nézzük: Dr. Kövér László, Németh Szilárd és Pánczél Károly, a kép hasonlóan egyértelmű: egyikük sem szavazta meg!
Mindenesetre „várjuk” a választási kampány során az igennel szavazók harcos nyilatkozatait a repülőtér ellen! De már ne reménykedjenek, nem felejtünk!


Ma valakik dél környékén, egy teherszállítóval szórakoztatták a térség lakosságát. Közben az átesés határán ide oda tántorgó turbólégcsavaros gép sivítós, alsó farhangos előadását a reptér színészének műrepülő vinnyogtatása színesítette.
Csak nem teszt repülés tanui lehettünk?
Sunyin laposan, hétvégén már necces lett volna? Kezdésként egy 17tonnás gépet küldtek ránk.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=104024867&t=9155264
A reptér környékén lévő sunnyogás okáról háttér info. http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/27/soros_es_demjan_kozosen_vinne_a_malevot/
Lehet tippelni, hogy a térség politikusai, önkormányzatai kezet emelnek-e a térség lakosságára.
http://levego.hu/hirek/2010/11/elveszik_davidtol_a_parittyajat
2010. november 2. –
Vérszemet kaphatnak a törvényeket és a köz érdekeit semmibe vevő beruházók, ha az országgyűlés elfogadja a társadalmi szervezetek jogorvoslati lehetőségeinek eltörlésére benyújtott törvényjavaslatot, írja a Levegő Munkacsoport abban a levélben, amelyet ma juttatott el Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az elvtársak tököli repteres mocska felülvizsgálata kerül, vagy a fidesz társul a reptérépítő buliba?
http://index.hu/belfold/2010/11/17/atneznek_20_ev_privatizacios_szerzodeseit/
Vizsgázik a fidesz! Mind a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, mint a kötelezően előírt felhasználási cél megvalósításából származó lehetséges kár megítéléséből! Gyorsan kiderül kiknek az érdekeit képviselik.
Eddigi teljesítményük alapján jó esélyük van megismerni a fülke forradalom következményeit. Elvtársaknál gyorsabban megismerhetik.
Én támogatom a FIDESZ tervét és remélem, hogy válogatás nélkül megvizsgál minden privatizációt.
Nagy Andor és Pálffy István KDNP-s, valamint Papcsák Ferenc fideszes honatya határozati javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek “A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a kormány általi felülvizsgálatáról”.